Beszélgetés Für Anikóval


A nőNYUGAT hét éve

Október végén öt csodálatos színésznő lép föl Gödöllőn, hogy életre keltsék a Nyugat folyóirat híres alkotóit, művészeit, ezúttal elsősorban a nőkre fókuszálva. Az előadás szereplőinek egyike FÜR ANIKÓ. Vele beszélgettünk.

A 2010-ben bemutatott nőNYUGAT 107. előadásán is túl vagytok. Mi lehet a sikerének a titka?

Für Anikó: Sok összetevője van. Elsőként említem a válogatás minőségét. Miután korábban volt a színházunkban Nyugat-est, nők nélkül, Bíró Kriszta kolléganőm ötlete volt, hogy egészítsük ki ezzel a fontos aspektussal is. Átolvasott ehhez milliónyi oldalt. Viccesen hozzátehetném, hogy neki ez nem nehéz, mert már egy könyvvel a kezében jött ki anyukája hasából is… (nevet) De ugyanilyen része a sikernek Mácsai Pál rendezése, Ari-Nagy Barbara dramaturgmunkája, Füzér Anni díszlet- és jelmezterve, a hosszú, piros paddal, az elegáns nadrágkosztümökkel, Kákonyi Árpád zenéje – és talán mi, színészek sem lógunk ki. Vagyis minden klappol, minden egy irányba mutat, egy pontba fut össze.

Te hány szerepet alakítasz?

F. A: Pontosan nem is tudom. Sokat, ahogy mindnyájan, fölváltva férfit, nőt. Ez mindig nagyon izgalmas, és sokszorosan idézőjelbe tesz sok mindent. Talán az is a titka az előadásunknak, hogy az ismert művészeket, írókat, ezeket a csodás zseniket testközelből mutatjuk meg. Meglátod, mit rejtegetnek, mitől félnek, hogy ők is emberek, hiába óriások és idolok.

Neked melyik a legkedvesebb szereped ezek közül?

F. A: Mindegyiküknek szeretem az életét, és mindig változik, ki áll éppen legközelebb. A hét év alatt, mióta játsszuk, még a sejtjeink is lecserélődtek. Mindannyiunk életében sok minden megváltozott, volt, akinek a szülei haltak meg, gyerekek születettek, életek fordultak… Az előadás a mi életünk tanúja, lenyomata is. Ezek az elképesztő emberi történetek akár a mieink is lehetnének: szerelmi játszmák, belső viszonyok, imádott-gyűlölt férfiak és így tovább. Így változik az én személyes viszonyom is a megszemélyesített alakokkal.  

Említetted már a látványt te is, az ünnepélyes fekete nadrágkosztümöket, a pirosra festett hosszú padot – mennyire lehet azonosulni ezzel? Mintha kicsi merev lenne…

F. A: Éppen hogy nem. A szövegben, a játékban rejtőző színes kavalkádhoz éppen ez a letisztult képi világ illik. Nemcsak megidézi a korszakot, hanem föl is erősíti a hangulatot – miközben hagyja érvényesülni ezt a gazdag világot.

Milyen nőnek lenni manapság?

F. A: Strapás. Mi több: bonyolult! (nevet) Régen talán egyszerűbb volt, egyértelműbbek voltak a szerepek. És akárhogy is, a nőnek van biológia szerepe is – és mindennek elég nehéz manapság megfelelni: hogy vonzó nő, hogy jó családanya legyél, meg esetleg azzal a tehetséggel is kezdj valamit, amit a Jóistentől kaptál…

Milyen férfi alkalmasabb társnak? Művész vagy civil?    

F. A: Erre nincs recept. „Vegyhatás” kérdése. Két művész is tud együtt élni, egy gömbként előregurulni – de másképp is lehet. Kétember-függő.

Mire készülsz most?

F. A: Volt egyszer egy nagyszerű felállás, jobbnál jobb dalokat írtak, de ezek sohasem hangzottak el magyarul. Gondoltunk egy nagyot Fekete György zeneszerző-íróval, hogy másfajta megvilágításba helyezzük őket, új világba, új köntösbe, új fölfogásba, ahogy még soha nem hallották. A két csodálatos zenész barátom, Jamie Winchester és Hrutka Róbert – mert az ő dalaikról van szó – örömmel fogadták ötletünket. Most a lemezen dolgozunk, mely várhatóan ősszel jelenik meg. Jamie Winchester ugyan az élete nagyobb részét Magyarországon töltötte, itt lett EMeRTON-díjas zenész, remekül beszél magyarul, de van, ami még hiányzott: magyarul soha nem énekelte műveit. Fekete György rámigazítva írt hozzájuk magyar szöveget. Már a lemez címe is megvan: „Magyar hangja vagyok…” – azért is találó cím, mert ezt szoktam mondani, amikor boltban, postán, benzinkútnál ráismernek a hangomra a szinkronmunkáim miatt.

Jártál-e már valaha Gödöllőn?

F. A: Persze, többször is! Mindkét lemezemmel koncerteztem ott. Aztán nagy örömömre én avathattam föl Erős Apolka barátnőm szobrászművész József Attila-ihlette Kis Balázs-szobrát, ahol a megjelentekkel közösen elszavaltuk az Altató-t. Egy Nők Lapja-beli interjúhoz a fotózást a gödöllői kastélyban ejtettük meg. Nemrégiben pedig Hámori Gabriella kolléganőmmel – aki szintén szereplője a nőNYUGAT-nak – a Királyváróban vendégeskedtünk. Elámultam, milyen csodálatos kulturális helyszín teremtettek ebből az épületből. Szóval jó Gödöllőre menni!

Lőkös Ildikó