Diáksziget Támop | Köszöntő


Örömünkre szolgál, hogy végre egy olyan nyertes pályázatot indíthatunk útjára, amely gyermekeknek és fiataloknak szóló programok megvalósítását teszi lehetővé. Az Európai Unió által támogatott TÁMOP 3.2.3/09/2. számú pályázatunk a konzorciumi partnerünkkel együtt 60.648.504 Ft pályázati támogatásban részesült. A projekt keretében iskolán kívüli oktatási alkalmakat – közérthetőbb néven szakköröket, nyári táborokat és számos egyéb foglalkozást szervezünk számotokra. A szakkörök témáját úgy választottuk ki, hogy 6 – 18 éves korig mindenki találjon köztük kedvére valót. Nyári táboraink kínálata is kibővül három teljesen új témára épülő táborral, amelyek a 12 év feletti korosztálynak szólnak. A pályázati kiírásnak megfelelve szerepet kap még a tehetséggondozás, valamint foglalkoztató klub keretében életvezetési és pályaorientációs tanácsadások.

Különösen fontos, hogy a projekt keretén belül régi tervünk válik valóra a DIÁKSZIGET Ifjúsági Klub elindításával. A Klub elindításában a kezdetektől fogva számítunk Rátok! Részt vehettek a helyiség berendezésében, karakterének és programjainak kialakításában. A Klub az első félévben még nem működhet a Művészetek Házában, mert ott az Európai Uniós miniszteri ülések sajtóközpontjának biztosítunk helyet, addig a Szabadság út 23. szám alatt várunk majd Titeket. 2011. júliusától azonban közösen birtokba vehetjük a Művészetek Háza megújult közösségi tereit, így az újonnan kialakított ifjúsági klub helyiségét is. 

A Művészetek Háza Gödöllő kiemelt feladatának tartja a pályázati célkitűzés megvalósítását: „a közoktatási rendszer hatékonyságának a közművelődés eszközeivel történő javítását, ennek keretében a gyermek- és ifjúsági korosztály bevonását a formális oktatást támogató és kiegészítő új tanulási formákba, nem formális, informális tanulási programokba, szolgáltatásokba”. Célunk, hogy a különböző szakköröket, klubokat, foglalkozásokat azon fiatalkorúak számára is elérhetővé tegyük, akiknek eddig nem volt lehetőségük részt venni ezeken, döntően szociális helyzetük miatt. Bízunk benne, hogy szakköreink, képzéseink, táboraink felkeltik a fiatalok érdeklődését, így őket viszont láthatjuk majd egyéb rendezvényeinken is. Reméljük, hogy a fiatalokat ösztönzi majd az önálló szerveződés lehetősége, így a továbbiakban részt vesznek majd a számukra szimpatikus civil szervezetek munkájában is, segítve önmegvalósításukat, vállalkozási kedvük erősítését, segítve helyben maradásukat, letelepedésüket.

Szeretnénk, ha Diáksziget projektünk a felnőttképzési programunkkal, és további pályázatainkkal együtt hosszú távon hozzájárulnának az élethosszig tartó tanulás minél szélesebb körű elterjesztéséhez. Mindezek segítségével szűkebb és tágabb lakóhelyünk fiatal és értelmiségmegtartó ereje tovább erősödik, és városunkról a fiatal felnőttek többsége úgy gondolkodik majd: „jó itt élni!”

Szeretettel várunk Titeket a 2011-re a meghirdetett foglalkozásokon, hozzátok el barátaitokat, osztálytársaitokat is! Éljetek az Európai Unió és a Magyar Állam támogatása által nyújtott lehetőségekkel.

 

KOVÁCS BALÁZS
ügyvezető igazgató


PROJEKT INFORMÁCIÓK:

 

A projekt neve:
Társadalmi Megújulás Operatív Program „Építő közösségek” 
A Művészetek Háza Gödöllő és az Erdőkertesi Faluház és Könyvtár szolgáltatásainak fejlesztése az élethosszig tartó tanulás érdekében


A projekt jele: TÁMOP 3.2.3/09/2 KMR-2010-0012
A projekt időtartama: 2010. december 1. – 2012. június 30.
Művészetek Háza Gödöllő: 2100 Gödöllő, Szabadság út 6.
Erdőkertesi Faluház és Könyvtár: 2113 Erdőkertes, Fő út 112.

A projekt irányítói:
Projektmanager: Dóráné Bátki Margit - Művészetek Háza Gödöllő
Pénzügyi vezető: Lengyelné Schalkház Judit - Művészetek Háza Gödöllő
Szakmai koordinátor: Pallag Etelka Katalin - Erdőkertesi Faluház és Könyvtár
Ifjúsági klub- és program koordinátor: Kiss Judit - Művészetek Háza Gödöllő