Programok

Leslie Fodor Swing Unit

Jazz koncert
Jegyár: 3000 Ft
Eladható jegyek tipusa: Csak ülő helyek



Művészetek Háza Gödöllő
Királyi Váró
Esemény kezdése: 2018. 10. 25. (csütörtök) 20.00
2x45 perc, egy szünettel

A Leslie Fodor Swing Unit egy teljesen új formáció, amit a budapesti Hot Jazz Band klarinétosa, Fodor László, valamint a szintén budapesti székhelyű Amadinda Ütőegyüttes vibrafonosa, Holló Aurél alapított. A zenekar 2016-ban, egy közös Amadinda-Hot Jazz Band koncerten játszott először, és már akkor eldöntötték, hogy egy teljes lemezanyagnyi műsort fognak megtanulni.
A stílus a 30-as, 40-es évek Amerikájának swingzenéje, olyan közismert előadó nyomdokaiba lépve, mint a klarinétos Benny Goodman, vagy a vibrafonos Lionel Hampton. Egy nagyon virtuóz, dallamos, a közönséget magával ragadó stílus ez, ami itthon és határainkon túl is kezdi újra reneszánszát élni, köszönhetően az erre a zenére táncoló autentikus táncformációknak, valamint Magyarországon, a Hot Jazz Band és még néhány együttes következetes, az autentikus swing előadására törekvő játékmódjának.

A zenekarban az alapot, a kíséretet a Hot Jazz Band ritmusszekciója, Szabó Lóránt gitáros, Juhász Zoltán bőgős és Galbács István dobos adja, kiegészülve két kitűnő, a stílust nagyszerűen ismerő és játszó zongoristával, Korb Attilával és Nagy Ivánnal, valamint egy szám erejéig két remek klarinétossal, Dennert Árpáddal és Mátrai Zoltánnal is. A sármos énekhangot Bényei Tamás, a Hot jazz Band vezetője képviseli, aki két számban énekel azzal a lágy, sokak által jól ismert hanggal, amit a Hot jazz Band játékából ismerhet a publikum. A virtuozitásról pedig természetesen a szólisták, Fodor László klarinétos, valamint Holló Aurél vibrafonos gondoskodik. Különösen Aurél játéka nagyon érdekes és izgalmas, hiszen Ő a klasszikus zene világában dolgozik, azonban fantasztikus stílusérzékkel improvizál ebben a nagyon szerethető, hallgatható műfajban.

Tehát kedves közönség, ha egy virtuóz koncertre kíváncsi, sok-sok szép melódiával, sármos énekhanggal, amik visszarepíti Önt a 40-es évek Amerikájába nagyszerű magyar előadókkal, akkor ott a helye a Leslie Fodor Swing Unit lemezbemutató koncertjén a Gödöllői Királyi Váró dísztermében 2018. október 25-én, csütörtökön este 20.00-kor.







A változtatás jogát fenntartjuk.

Hasonló programok

Bágyi Balázs New Quartet feat. Pocsai Kriszta: A Tribute to Ella

Jazz est

Jegyár: 3000 Ft
Talambalance koncert

Jegyár: 4500 Ft
Varnus Xaver óévbúcsúztató orgonakoncertje

Jegyár: 5900 Ft
Neumann Balázs Trio feat. Borbély Mihály & Winand Gábor - Faith lemezbemutató

Jazz koncert

Jegyár: 3000 Ft