Programok

Visszatekintés -A komáromi Alkotókör kiállítása


Eladható jegyek tipusa: Ülő és álló helyek is



Művészetek Háza Gödöllő
F62 Rendezvény- és kiállítóterem
Esemény kezdése: 2019. 12. 10. (kedd) 18.00

 

SZŐNYI ALKOTÓKÖR: VISSZATEKINTÉS …

10 év  alkotásai képekben

 

Rövid története ellenére gazdag múltja van a Szőnyi Alkotóműhelynek. A csoport 2009-ben alakult a Szőnyi Petőfi Sándor művelődési házban olyan felnőttekből, akik fiatalabb koruk óta szerették volna ilyen módon is kiteljesíteni magukat és munka mellett jártak a körbe. A szülők és nyugdíjasok így igyekeztek bepótolni, ami kimaradt fiatalkorukból .

Vezetőnk Kocsisné Nagy Judit volt ,aki öt éven át irányította, képezte a csapatot. Ez igen fontos időszak volt, mert előtte hosszú évekig nem volt alkalom az ilyen jellegű alkotó munkára, az amatőr képzésre, amikor képzőművészek vagy tanárok segítettek volna az ecsetkezelés ,a különböző technikák elsajátításában.

Öt év után azonban a  képzést segítő művésztanáruk  Nagy Judit munkásságát tekintve fordulóponthoz érkezett és kevés szabad idejét már saját csodálatos  alkotásai megvalósításával szerette volna tölteni. Így váltanunk kellett.

Az alkotókör akkor új művésztanárokat ,új helyet kerestek ahol a képzőművészettel is foglalkoztak. Így találtunk rá Szilva József festőművészre, aki Észak- Komáromban  a művészeti  iskolában vállalta el a képzésünket és fél évig tanított, okított bennünket. Tíz-tizenöten  jártunk hozzá, de volt aki inkább csak közös megmozdulásokon kiállításokon kapcsolódott be a kőr életébe.

 Amikor átjöttünk a Feszty iskolába a Szőnyi nevet megtartottuk, de  az iskola lett a bázis, ahol azóta is hetente találkozunk. Sokat tanultunk Ganczer Katalin nyugdíjas művésztanártól is, sikerült egy félévet az ő irányítása alatt is eltöltenünk.

 A Feszty Árpád általános iskola befogadott minket mi pedig  felszereléseinkkel, rajztáblákkal, rajzbakokkal,  műteremi eszközökkel bővítettük az iskola diákjainak technikai felszerelését.

Többször sikerült bemutatkoznunk képeinkkel. Néhány éve francia  napokat rendeztek a Jókai ligetbe és az alkotó kör tagjai a képeket padokra festő állványokra tűzve rögtönzött szabadtéri kiállítást rendeztek közben saját állványokon dolgoztak a nézők előtt. Különböző technikákkal ábrázolták a liget növényeit a sátrakat a látnivalókat.

Többször is lehetőséget kaptunk a más településen ,közösségi házakban bemutatkozásra vagy éppen Komáromban a Csillag és Igmándi erődben a hagyományos Hon-Napokon való részvételre.

A Szőnyi Alkotókör nevét mostanság két bemutatkozás kapcsán is hallani lehetett. Első formabontó kiállításra 2015-ben  az Endresz csoport kérte fel az alkotókat ami a  Szent Korona útja Visegrádról Komáromig című programhoz kapcsolódott.  V.László király ugyanis Komáromban született  575 évvel ezelőtt a városban .A Szent Korona izgalmas történetét ,amely eléggé kalandos úton jutott ide, diafilm szerűen mutatták be a festményeken. Erzsébet királyné és a gyermekkirály valamint a Szent  korona ellopásának történetét az alkotó kör tagjai saját felfogásukban festették meg.

A szerteágazó történet egy-egy mozzanatához tartozó szöveget Rabi Lenke írta meg. Az Endresz csoport a Szent Korona hologram bemutatásával tette teljessé a korona napokat .A vándorkiállítást aztán több helyen láthatták a Duna menti településeken, ott ahol annak idején a korona is megfordult .

A második tematikus kiállítás az Egy a város Komárom 77 programsorozathoz kötődött. Komárom képes kronológiáját a Jókai moziban mutattuk be.

A két városrész látnivalóihoz ,múltbeli eseményeihez, történelméhez szintén Rabi Lenke helytörténész írásával  kiegészítve ismertettük meg az diákokat ,érdeklődő felnőtteket.

1896 az a dátum, amikor Új-Szőny ,mint község név megszűnik és a Duna jobb és bal parti település  neve Komárom szabad királyi város lett, a megszavazott egyesülés alapján. Erre emlékezve az akkori Új- Szőny területén abban az időszakban  létsült épületeket  megfestettük.

Az egyesülések időszakának nincs vége,mert  20 éve múlt , hogy  Ó-Szőny ,Szőny település csatlakozott Komáromhoz. Ebből az alkalomból bővítettük a helytörténeti alkotásokat, meglévő anyagunkat .

 

Természetesen az elkészült alkotásoknál , kiállítások előtt  mindig igényeljük helyi művész tanárok Füriné Nagy Edit és Nagy Judit véleményét, segítségét. Ők bármikor  személyesen vagy a csoportban is  tanácsot adnak, ha  megrekedünk. Facebook csoportunkon belül mindig látható ,ha valamilyen segítségre van szükségünk és, ha állandó jelenléttel nem is de, ha szükséges segítő gondolataikkal meg tudunk birkózni az általunk nagyképűnek tűnő „alkotói válsággal”.

Az alkotóműhelyben grafikák, festmények pasztell, akvarelL, akril és olaj festmények készülnek. Mindenki a saját érdeklődésének megfelelően dolgozik , bővíti a kelléktárát,  ki-ki a saját temperamentuma szerint saját ütemében halad az őt érdeklő témában.

Most éppen egy nagyon szép  témát a virágok festését választotta a csapat. Izgalmas feladat a virágon keresztül bemutatni  tudásunkat  a pillanatot a belsőnkben megjelenő képekké alakítani. Ezzel az anyaggal kibővülve mutatkozunk be a visszapillantás című kiállításunkon.

 

Kecskés Ágnes textilművész tulajdonában lévő- Bódi Irén iparművész kékfestőanyag hagyatékának kiállításra való előkészítésén is részt veszünk .A Feszty iskolában végleges helye lesz az anyagnak  és találtunk a mesterséget a gyerekeknek bemutató  művészt is, aki a későbbiek során  tovább adhatja  ezt a tudást. Az összeállításnál   alkalmazkodunk  Kecskés Ágnes igényeihez és jelenlétéhez..A kékfestő hagyaték, hamarosan látható lesz minden érdeklődő számára. Nagy kihívás számunkra az, hogy a kékfestés magyarországi hagyományát 2015-ben felvették a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékére és felterjesztették a világörökségi  listára is.

 


Kiállításaink

 

2009. Szőny, Művelődési Ház

2010. Tata, Magyary Zoltán Művelődési Központ

2012. Francia-napokat rendezett Komárom Városa, a Jókai ligetben

2013-ban a Kecskéd Művelődési Házban "Szinekre Hangolva" c.

2015.-ben volt látható a Szent Korona útja, Visegrádtól Komáromig c. kiállításuk  Komáromban, Dunaalmáson,Esztergomban

2015. Egy a város Komárom 77  ,750 éves Képes Kronológia Komárom Jókai mozi

2016.Komárom 750 éves Képes Kronológia Limes galéria Észak Komárom

2016 . Ó-Szőny csatlakozása Komáromhoz NJ galéria  / november 6./

2016 Nőiség  NJ galéria /május 21./

2017. március 30. Gödöllő Andruskó Zsuzsa és alkotótársai kiállítása

2017. Koppánymonostori falunap

2018. november 6. Komárom festett képekben Arany 17

2019. Korona napok Észak-Komárom könyvtár

2009 óta minden évben a Hon-Nap rendezvényein a Csillag és az Igmándi erődökben  az aktuális képekből kiállítás

 

KIÁLLIÍTÓK NÉVSORA


Aranyosiné Lőrinc Ágnes

Antal Edit Diána

Andruskó Zsuzsa

Bartók Éva

Bencsics Andrea

Balogné Bujdosó Ildikó

Katarina Bodzsi Vas

Hornig Rudolfné

Mészáros Gitta

Nagy Éva

Pap Éva

Pintér Andrea

Semsei Lászlóné

Szabó Réka













A változtatás jogát fenntartjuk.

Hasonló programok

Vadász Endre kiállítása

Jegyár: ingyenes
Győriné T. Mária kiállításmegnyitója

Jegyár: A belépés díjtalan
Gödöllői Méhész Egyesület rajzkiállítás megnyitója

Gömbös Mária mandala festészet kiállításmegnyitó