Programok

Andruskó Zsuzsanna és a komáromi alkotókör festménykiállítása

Jegyár: A belépés díjtalan.


Művészetek Háza Gödöllő
F62 Rendezvény- és kiállítóterem
Esemény kezdése: 2018. 03. 30. (péntek) 17.00
60 perc, szünet nélkül

Andruskó Zsuzsanna életében a festészet nem csupán a tehetség kibontakoztatását jelenti, hanem örömforrás, a harmónia és a lélek együttes kivetülése egyben. Mindez párosul  a közösséggel való együtt alkotással. Így van jelen a kiállításon Andruskó Zsuzsanna önállóan és a komáromi Alkotókör társaival együtt is.

Andruskó Zsuzsanna rövid életrajza:
"Születtem, Szőnyben 1968. október 19-én. Férjemmel, Vámosi Gábor 28 éve élünk együtt. Három fiunk született. Gábor 25, Bertold 17, Lénárd 11 éves.
Vonzódásom a festészethez és a rajzoláshoz már az általános iskolában megmutatkozott. Akkor ruhákat, frizurákat előszeretettel tervezgettem. Később a gimnáziumban Komáromban , a rajz fakultáción nyílt lehetőségem az alkotásra.
Azután eltelt közel 25 év, addig nem ragadtam sem ecsetet sem ceruzát. Míg meg nem ismerkedtem közelebbről Nagy Juditkával, a szőnyi alkotókör vezetőjével. Imádtam a szakköreit, minden alkalommal ott voltam és egy festménnyel tértem haza.Az évek alatt kifejlődött az ízlésem ,a szép utáni vágyakozás talán mindig is ott volt bennem,jó érzékkel választottam meg a színeket és a stílusokat.A szakkörünk egy szuper csapat, kiváló a hangulat.Juditkának köszönhetően, felelevenedett bennem az alkotás öröme .Nagyon nagy boldogsággal tölt el egy jól sikerült kép. Ihletet a fantasztikus családomból és az utazásokból merítek. Célom, hogy örömet szerezzek a festményeimmel magamnak, családomnak, barátaimnak.
Hitvallásom: Az a szép, ami érdek nélkül tetszik."







A változtatás jogát fenntartjuk.

Hasonló programok

Ponyiczki Szilvia festménykiállítása

Jegyár: A belépés díjtalan.
Jézus élete c. festmény kiállításmegnyitó

Jegyár: A belépés díjtalan.