Belvárosi Művészeti Napok

élményosszefoglaló

Ismét a Belvárosi Művészeti Napok volt az év leglátogatottabb rendezvénye!

 

Évről évre töretlen népszerűségnek örvend városunk legtöbb látogatót vonzó eseménye, a Belvárosi Művészeti Fesztivál szeptember 7-8-án. A művészeti ágak képviselői is szívesen látogatnak Gödöllőre, ahol a pezsgő kulturális élet iránt érdeklődők szinte minden igényét kielégítik a szervezők.

 

A változatos rendezvényeknek Művészetek Háza és annak közvetlen környezete adott otthont, ahol külön helyet kapott a Nagyszínpad, a Teátrumi Sátor, a Folk Udvar és a NoVo Stage is – utóbbi helyszínen amatőr könnyűzenei együtteseknek nyílt lehetőségük zenei repertoárjuk bemutatására.

 

A Nagyszínpad programjai vonzották a legnagyobb tömeget, ahol a hétvége folyamán Halász Judit, majd Fenyő Miklós szórakoztatta több generációból álló közönségét, az Anna and the Barbies adott fergeteges koncertet, napjaink egyik legnépszerűbb zenekarának, a Follow the Flow rajongóinak pedig a szakadó eső sem szegte kedvét, több ezren énekelték együtt a fiúkkal legnagyobb slágereiket.

 

A Teátrumi Sátor programjait a Magyar Teátrumi Társasággal együttműködésben alakítottuk ki, ahol helyet kapott többek között a Folytassa, Svejk! című előadás Mikó István, Herrer Pál és Szabó Anikó szereplésével; megrendeztük a Magyar Tetárumi KVÍZ-t, ahol csapatok mérhették össze tudásukat Verebes Linda és Pindroch Csaba kvízmesterek vezényletével; a zene szerelmesei pedig választhattakaz Oti Voice & Bass, az oSKAr music vagy a Kelet Brass Band koncertjei közül. Igazi családi programok is várták az érdeklődőket, így a Benedek Kriszta által vezetett Családi kerekítő, Gulyás László vándormuzsikus gyermekelőadása és a Langaléta Garabonciások gólyalábas utcaszínháza. Hatalmas népszerűségnek örvendett a Szívárnyék című irodalmi előadás, amely a Művészetek Háza megbízásából jött létre. Szabó Balázs Vecsei H. Miklós vállalkozott arra, hogy Pilinszky János munkássága előtt tisztelegjenek az egy órás előadáson, közönségüket pedig egyértelműen elvarázsolták. A Teátrumi Sátor programját egy művészeti gálakoncert zárta Gödöllő jól ismert és elismert művészeti csoportjai és előadói részvételével.

 

Szombaton tartottuk a Művészetek Háza nyílt napját, melynek keretében a városi alkotóműhelyek nyilvános foglalkozásaira vártuk a kikapcsolódni vágyókat. A Gödöllő Táncszínház próbái, a Talamba Ütőegyüttes hangszerbemutatója, a Club Színház drámajátékai, a Garabonciás Színtársulat drámafoglalkozásai és az Ifjúsági Rajzműhely képzőművészeti szakkörei is vonzották az érdeklődőket.

 

A színes és változatos programokban gazdag hétvége méltó megkoronázása volt a vasárnap esti tűzijáték, amely kétségkívül lenyűgözte vendégeinket.