Drámaírói Műhely 2024.
A Barangoló Drámaírói Műhely célja, hogy olyan fiatal vagy pályakezdő drámaíróknak adjon lehetőséget a kibontakozásra, akikről a szűkebb környezete már megállapította, hogy tehetséges tollforgató, viszont a munkássága még nem került nagyobb nyilvánosság elé. A fiatal tehetségeknek létrehozott mentori program célja egy új drámaíró nemzedék kinevelése.
A programba magyar állampolgársággal és magyarországi lakcímmel lehet jelentkezni. Olyan drámatervvel, és annak legalább egy megírt jelenetével várjuk a nevezéseket, amellyel az aspiráns korábban még nem vett részt sikeresen drámaíró pályázaton vagy ösztöndíjon.
A műhelybe bekerült írók munkáját személyenként egy mentor kíséri végig a 8 hónapot felölelő munkafolyamat alatt, amelynek során megszületik a drámatervezetből egy egész estés dráma. A műhely mentorai: Kulcsár Edit, Kozma András és Lukácsy György, a Nemzeti Színház elismert munkatársai.
A Szakmai Bizottság és a Mentorok javaslata alapján a Drámaírói Műhely keretében megszületett alkotásokat a Déryné Program és partnerei felolvasó- vagy hagyományos színházi formában később bemutathatják.
További információk a BARANGOLÓ DRÁMAÍRÓI MŰHELY FELHÍVÁSÁBAN, valamint a Déryné Program hivatalos oldalán találhatók.