Programok

Fehérlaposok

Déryné Program
Jegyár: 200 Ft
Eladható jegyek tipusa: Csak ülő helyek



Művészetek Háza Gödöllő
Helyszín: Színházterem
Esemény kezdése: 2024. 02. 26. (hétfő) 19.00
135 perc, egy szünettel

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület előadása



1. felvonás

A darab egy keretjátékkal indul. A mában fiatalok beszélnek a 70 évvel ezelőtti tragikus eseményekről. Szavaik kalauzolnak vissza a múlt világába, egy felvidéki kis településre. A Molnár és a Tóth család gyermekeinek esküvőjén indul a történet. A falu ünnepel a közelgő vésszel nem törődve. A nászpár a nászéjszakán készül a boldogságra, Kerék István és Tóth lánya, Etelka pedig a csillagfényes éjszakán egymásra találnak. A csehszlovák kormány azonban már döntött. A kitelepítésért felelős tiszt kioktatja katonáit, ez a jövő, ennek így kell történnie. A bűnös magyar nemzetnek el kell hagynia ezt a földet. Néhány héttel később Tóth és lánya otthon vacsoráznak. Az apa kérdőre vonja gyermekét a barátjával kapcsolatban. Ő vigyáz már rá évek óta, s leteremti, hogy az ő engedélye nélkül nem kezdhet kapcsolatot semmiféle fiúval. Azt szeretné, ha inkább szlovák férjet szerezne magának, mivel a mai politikai helyzetben ez jobbnak tűnik, s amúgy is a fiúra más sors vár, munkatáborba viszik. A lány összetörik, s az apja valóban igazat mondott. A fiút több más fiúval, köztük Molnár egyik fiával együtt munkatáborba viszik a Szudéta vidékre. A faluba azonban egyre másra érkeznek az idegenek, akik a falu házait nézik ki maguknak. Egymás érik az összetűzések, melybe a hadsereg is beleavatkozik. Még a lelkészt is megverik. Molnárékhoz Tóth viszi a kitelepítés hírét. Megkéri őket, hogy vallják magukat szlovákoknak, mert akkor maradhatnak. A két családfő végleg összeveszik. Molnár nem hajlandó ilyen árulásra. A munkatáborban a felügyelő állandó sanyargatásai mellett dolgoznak a fiatal legények. Kerék Pista és Molnár fia elhatározzák, hogy az első adandó alkalommal megszöknek. Odahaza egyre rosszabb lesz a helyzet. A tiszt kihirdeti a kitelepített családok névsorát, a fehér lapot kapott családok között a Molnár család is ott van. Tóth másnap magához hívatja a fiát. El akarja érni, hogy hagyja el a feleségét, és maradjon otthon. Hatalmas vita kerekedik, melyben az apa kitagadja a fiát. . Az idős Molnár a temetőben búcsúzik a feleségétől. Tudja, hogy többet már nem tud visszatérni hozzá, de az égben majd találkoznak. A család többi tagjával együtt, fiatalabbik fiát és feleségét hátrahagyva, elindul az ismeretlenbe.


2. felvonás

Molnár és családja már napok óta több másik családdal együtt egy vagonban rostokol egy állomáson katonákkal körülzárva. Molnár teljesen felháborodik, hogy igaz magyar ember létére most nincs hazája. Milyen dolog az, hogy Magyarország engedi, hogy ez történjen velük, majd nem fogadja be őket. Tudják egy végtelen út vár rájuk, melynek nem tudják mi a végállomása. Eközben a fiúk a munkatáborban a társaikkal együtt igyekeznek jobb hangulatot teremteni, majd a mulatságot kihasználva megszöknek, és veszélyekkel terhes útjukon megindulnak szülőfalujuk fel. A Tóth család és Molnár Jánosék a kilátástalan, szomorú helyzetben próbálnak kis örömet szerezni egymásnak karácsony alkalmából. Az ünneplés közben hazaérkeznek a fiúk. De mennek is tovább Magyarországra, nehogy bajt hozzanak a családra. Etelka elszökik apjától, és a szerelmével Magyarországra indul. A lelkész segítségével sikerül elmenekülniük Etelka apja elől. A komáromi vasúti hídon próbálnak átszökni, de közben lelövik Andrást, aki áldozatával segít a szerelmeseknek. A kitelepített Molnár család eközben megérkezik egy új, „idegen” faluba, ahol kétkedve fogadják őket a falubeliek, végül a falu vezetője befogadja őket. A cseh tiszt próbálja megtudni Tóthtól, hogy ki segít a szökésekben. Megzsarolja, így elárulja, hogy a lelkész. Molnár László és felesége csecsemőjükkel a lelkész segítségével Izsán készülnek hajóval átszökni Magyarországra, hogy megtalálják családjuk többi részét. Az öreg Molnár halálos ágyán megfogadtatja a fiával és családjával, hogy visszaköltöznek Komáromba, hogy legalább az otthoni harangokat hallják. Molnár eldönti, hogy utaznak. A lelkész misét tart a nyájának. Katonák törnek be a tiszt vezetésével, és a templomban a gyülekezet szeme láttára hurcolják el, majd a templom előtt ki is végzik. Tóth nem bír megbirkózni a gondolattal, hogy igaza volt a lelkésznek, öngyilkos lesz. Visszatérünk a mába, ahol a megbékélés gondolataival zárul a mű. El kell fogadni a múltat, és bizakodva kell tekinteni egy új jobb világba, ahol ez nem fordulhat elő újra.



Gál István, a falu lelkésze VARGA MIKLÓS/ KÓSA ZSOLT

Géza bácsi, Molnár László és Molnár János apja MAKRAI PÁL

Molnár László, családfő CSENGERI ATTILA

Tóth Béla, Molnár László barátja LAKLÓTH ALADÁR/ MOLNÁR ÁRPÁD

Irma, Molnár László felesége BODNÁR VIVIEN/MOLNÁR ÁGNES

Molnár András, Molnár László fia MÉSZÁROS TAMÁS

Molnár Ilona, Molnár László lánya TAR GABRIELLA/ESZLÁRI JUDIT

Tóth Imre, Tóth Béla fia, Molnár Ilona férje GOMBÁS ÁDÁM

Tóth Etelka, Tóth Béla lánya, Kerék István szerelme KUCZMANN ÁGNES

Molnár János, Molnár László öccse TIHANYI DÁNIEL/BENE ZOLTÁN

Erika, Molnár János felesége ENYINGI ZSÓFIA

Kerék István, Molnár András barátja, Etelka szerelme MÁSIK LEHEL

Baros, csehszlovák tiszt GERDESITS FERENC/KRNCAN MILÁN


közreműködik:
a MAGYAROCK DALSZINHÁZ társulata


díszlettervező: SIKLÓSI JÓZSEF Ybl-díjas építész

jelmez: BALAI ZSUZSANNA – MÁSIKNÉ VIZELI ANITA

színpadi mozgás: GÁBOR SÁNDOR – ORBÁN VIKTOR

rendező munkatársa: KORMÁNYOSI MIKLÓS

rendező: VIZELI CSABA


A változtatás jogát fenntartjuk.

Az előadás kedvezményes jegyára a Déryné Program hozzájárulásának köszönhető.


Fotók forrása: Magyarock Dalszínház






A Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft. tulajdonosa és fenntartója Gödöllő Város Önkormányzata.

A programot/előadást a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatja.






A változtatás jogát fenntartjuk.

Hasonló programok

NOËL COWARD: MAGÁNÉLET

Jegyár: 5 900 Ft - 6 900 Ft
Fórum Színház: A feleség negyvennél kezdődik

házasságjavító komédia

Jegyár: 6 900 Ft - 7 900 Ft
Club Színház - Tiszazug

A Club Színház, BarbekYou csoportjának előadása

Jegyár: 2 000 Ft
A falu rossza

A Déryné Társulat előadása Déryné Program

Jegyár: 200 Ft