Programok
Lányok, fiúk
Loupe Színházi Társulás előadásJegyár: 9 290 Ft -13 990 Ft

Eladható jegyek tipusa: Csak ülő helyek
Művészetek Háza Gödöllő
Helyszín: SzínházteremEsemény kezdése: 2025. 10. 16. (csütörtök) 19.00
105 perc, szünet nélkül
Lányok, fiúk
Vannak történetek, amiket mindenképpen el kell mondani. Vannak történetek, amikről lehetetlen beszélni. Ezek néha ugyanazok a történetek. Most egy nő beszél a névtelenek közül, életről, halálról, szerelemről. A férfiak beszédes némaságáról. Egy felívelő és egy lefelé csúszó életpályáról. A gyerekek kiszolgáltatottságáról. Arról a gyilkos labirintusról, amit közösen építettünk, pár ezer évig, fiúk és lányok. Dennis Kelly jellemző írói eszköze a késleltetés, a feszültség fokozása, a kiszámíthatatlan fordulatokra építő hatáskeltés - aki egy Kelly-darab cselekményét előre elmeséli, az egyéb aljasságokra is képes. A Lányok, fiúk egyetlen ária, bravúros hangnemváltásokkal, egy stand-up tragedy: hiszik-e vagy sem, időnként nagyokat fognak nevetni és a sírás sincs kizárva. Ezért járunk színházba, nem?
Dennis Kelly-vel az Árvák után már másodszor találkozik a csapat. A Girls&Boys című darabot 2018-ban mutatták be Londonban, majd bejárta az egész világot. A díjnyertes angol drámaíró erős, háromdimenziós női karakterre írt történetét most az ország egyik legismertebb és legsokoldalúbb színésznője, Lovas Rozi előadásában láthatják a magyar nézők.
A színdarabot Magyarországon a THEATRUM MUNDI Színházi és Irodalmi Ügynökség képviseli.
Az előadást 16 éven aluliaknak nem ajánljuk.
Játssza: Lovas Rozi
Fordította: Horváth János Antal
Jelmeztervező: Pattantyus Dóra
Díszlettervező: Szabó Márton István
Dramaturg: Németh Gábor
Koreográfus: Molnár G. Nóra
Zeneszerző: Hunyadi Máté és Szendrey-Nagy Olivér
A rendező munkatársa: Szakács Zsuzsi
Rendező: Horváth János Antal
A Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft. tulajdonosa és fenntartója Gödöllő Város Önkormányzata.
A programot/előadást a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatja.
Hasonló programok
Eric Chappell: SpanyolHátha c. előadás
Hangjegy Színház előadása
Jegyár: Jegyértékesítés hamarosanÁgyban Párban
Orfeum Színház előadása
Jegyár: Jegyértékesítés hamarosan