Programok
Munkácsy művészeti misszió – A Honfoglalás születése kiállítás
A kiállítás hétfőn zárva tart, keddtől vasárnapig pedig 10 és 18 óra között látogatható.Jegyár: A belépés díjtalan.
Művészetek Háza Gödöllő
Helyszín: F62 Rendezvény- és kiállítóteremEsemény kezdése:
Munkácsy művészeti misszió – A Honfoglalás születése
A Munkácsy művészeti misszió – A Honfoglalás születése című kiállítás Munkácsy Mihály egyik legismertebb alkotása, a Honfoglalás című kolosszálkép történetét meséli el látogatóinak. A prológusban az Országház építését követhetjük, amelyhez a festő az oly rég várt, szeretett hazájától érkezett megbízással kapcsolódott. A felkérés a magyarok bejövetelére, a honfoglalás megörökítésére vonatkozott. A festményt a Parlament főrendiházi ülésterme számára, az elnöki pulpitus fölé szánták.
A kiállítás végigvezeti az érdeklődőket a mű hosszú és alapos előkészítési, majd nagyformátumú elkészítési folyamatán, tanúi lehetünk a kép párizsi bemutatójának és hivatalos budapesti átadásának, majd a festővel együtt aggódhatunk a kép elutasításának hírét véve. A XXI. század embere pedig nyugtázhatja, hogy Munkácsy Mihály Honfoglalása mégis az Országház legismertebb műalkotásává vált…
A Munkácsy Művészeti Misszió – A Honfoglalás születése című tárlat ötletgazdája Fásy Ádám, a Munkácsy Alapítvány elnöke. A Munkácsy Alapítvány 2005-ben megkezdett missziós munkájának fókuszában Munkácsy Mihály festőművész életművének magyarországi és külföldi megismertetése áll. Kiállításszervező tevékenysége mellett 2025-ben indította el a Honfoglalás című festmény történetét bemutató reprezentatív vándorkiállítást.
A tárlaton bemutatott képzőművészeti alkotásokat, a Honfoglalás című kép feles méretű, ám így is hatalmas olaj- és szénvázlatát a szegedi Móra Ferenc Múzeum, míg a kép előkészítése során a festő 1891-es magyarországi gyűjtőútja során vásárolt tárgyakat A világ legnagyobb Munkácsy-gyűjteményét őrző békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum anyagából válogattuk. A kiállítás kurátora Gyarmati Gabriella, a Munkácsy Mihály Múzeum művészettörténésze.
A vállalkozás egyediségéhez, kulturmissziós jellegéhez az is hozzájárul, hogy a gödöllői Művészetek Házában rendezett reprezentatív kiállítást a látogatók térítésmentesen tekinthetik meg.
A kiállítás 2025. december 3-tól, 2026. április 30-ig, keddtől vasárnapig 10 és 18 óra között látogatható.
A Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft. tulajdonosa és fenntartója Gödöllő Város Önkormányzata.
A programot/előadást a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatja.
Hasonló programok
"Egyszer volt..." - retro mesék és retro játékok kiállítás
A kiállítás hétköznap a MUZA nyitvatartási idejében, hétvégén pedig 10-18 óra között tekinthető meg.
Jegyár: A belépés díjtalan.

