Programok
Petőfi Sándor: A helység kalapácsa vígeposz magyar nótákkal - gálaműsorral
a Gödöllői Fiatal Művészek Egyesületének elődásaJegyár: 2 900 Ft
Művészetek Háza Gödöllő
Helyszín: SzínházteremEsemény kezdése: 2021. 12. 30. (csütörtök) 19.00
80 perc
Egy este három
programot is kínálunk azoknak, akik igazán vidáman és önfeledten szeretnék
tölteni az év utolsó előtti napját is.
Egy program, ahol
iszogatni lehet:
bor- és pezsgőkóstoló (külön jegy megváltása szükséges)
Egy program, ahol
nevetni és nótázni lehet:
Petőfi: A helység kalapácsa
Egy program, ahol
táncolni is lehet:
Szilveszteri gálaműsor
Petőfi vidám
eposzparódiája egyedi módon kerül előadásra, mert a cselekmény része lett több
mint 60 magyar nóta a legismertebbek közül élő zenei kísérettel (pl. A
füredi Anna-bálon, Pedro kocsmájában, Az a szép, Bocsássa meg nekem a világ,
Jaj de szép kék szeme, Lidi néni, Szép asszonynak kurizálok, 3 deci köménymag,
Favilla, fakanál, fatányér, Sárgul már a kukoricaszár, Kilenc kis gólya…).
Ezekből általában csak 1-2 sor hangzik el, ami szövegében a történet adott
részéhez illik, de már ez a néhány sor is felidézi a nóták hangulatát. A magyar
nótákat még a legismertebb mulatós dalokkal egészítik ki. Harangláb, Fejenagy,
Szemérmetes Erzsók és a többiek humoros története így még szórakoztatóbbá
válik.
A darab időtartama
kb. 80 perc, mely után közös nótázásra is lehetőség lesz, valamint az aulában
egy vidám gálaműsorral tesszük teljessé az estét.
Üvegpoharat és
ásványvizet a borkóstoló résztvevőinek ingyenesen biztosítunk.
Az előadás és a
gálaműsor megtekinthető borkóstolás nélkül is!
A Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft. tulajdonosa és fenntartója Gödöllő Város Önkormányzata.
A programokat/előadásokat az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatja.