Programok

Z. Réti Márta kiállítása

Z. Réti Márta festményeinek kiállítása A tárlat június 17-től augusztus közepéig tekinthető meg. Szombat-vasárnap a kiállítás 10.00 - 14.00 között látogatható.
Jegyár: A belépés díjtalan.


Művészetek Háza Gödöllő
Helyszín: F62 Rendezvény- és kiállítóterem
Esemény kezdése:

Megj.: A kiállításnak NEM lesz hivatalos megnyitója, megnyitó műsor nélkül nyílik meg a képek felhelyezése után. 



“Azt hiszem, iskolás koromban egy tantárgyat szerettem igazán, és ez a rajz volt. Magatartásból se voltam éppen kitűnő, mert mindig izegtem-mozogtam, és egyedül akkor nyugodtam le, ha rajzoltam, festettem. Ebben a tevékenységben annyira el tudtam merülni akkor és azóta is, mintha csak meditálnék. Festés közben teljesen jelen tudok lenni, és száz százalékban az adott ecsetvonásra fókuszálok.


Ha festéssel töltöd a napjaid nagy részét, mondhatni festőművész vagy, kicsit másképp érzékeled a világot, mint a "normális" emberek. Ha a kertben ülsz, ezerféle zöldet látsz. Ha az utcán mész, nem az közlekedési vonalakat nézed, hanem ahogy a lámpaoszlop árnyéka egyenest húz a fehér aszfalton.


Persze mindez természetes neked. Én annyit észleltem belőle gyerekként, hogy máshoz nincs kedvem mint a rajzhoz. Így elmentem nyomdai retusőrnek.


Aztán a férjhez menés, házépítés, gyerekek nevelése mellett jó időre kissé háttérbe szorult a festés. A kreativitásomat abban éltem ki, hogy az óvodai farsagokra gyártottam a gyerekeimnek mesés jelmezeket, amik mindig elvitték a pálmát, vagy az iskoláikba készítettem dekorációkat a folyosók és termek díszítésére.


Ezeket az alkotásokat mindig nagyon élveztem, de mégis arról árulkodtak ezek az évek, hogy nem bíztam magamban, és úgy éreztem, hogy a festés "nem elég hasznos" tevékenység ahhoz, hogy megengedhessem magamnak, hogy ez legyen a hivatásom.
Az áttörés akkor következett be, amikor testvérem, a szintén festőművész Z. Réti Kamilla hatására elmentem egy festő táborba Ghyczy György festőművészhez. Az ő alkotóműhelyében kipróbálhattam többféle technikát, és megismerkedtem egy olyan közösséggel, ami nemcsak rendkívül támogató volt, de akiknek szintén természetes közege volt a festés. Itt szerettem meg a pasztell technikát, amivel aztán nyolc évig dolgoztam. Idővel viszont lassan áttértem az olajképekre, mivel világossá vált, hogy az igazi szerelmem a tájképfestészet. Az olaj élénk, gyönyörű színei pedig ezerszer jobban visszaadják a tájak varázslatos sokszínűségét, mint bármi más.


Az elmúlt két évtizedben, különösen a férjem halála után egyre nagyobb teret kapott az életemben a festészet. Nemcsak napi szinten járok műterembe, de a festés áthatja az otthoni mindennapjaimat is. Olyan szinten napi rutinom a festés, mint másnak az evés-ivás, Facebook pörgetés. Jövök-megyek a házban és a kertben, nyomomban Fülessel, a tizennyolc éves mudival, és a festő állványra kitett képen húzok egy vonalat, vagy javítok rajta valamit. Ha kávét iszom, a képeimen tűnődöm. Gyakran felpattanok a kedvenc sorozatom elől, és kiszaladok továbbfesteni egy megkezdett képet, mert olyan öröm és izgatottsàg van bennem, hogy alkothatok.


A nyár fénypontja pedig, amikor Sáska Tibor festőművész alkotótáborába megyek a Balaton felvidékre, immár huszonöt éve. Csodálatos emberek között töltöm a napjaim, miközben azt csináljuk, amit a legjobban szeretünk.


Magyar témájú képeim itt, a helyszínen, az alkotótáborban készülnek. A külföldieket pedig a testvérem által küldött fotókról festem meg. Ő ugyanis sokat utazik. Nem másolom a fotókat, hanem átírom őket festménnyé.


Úgy, mintha én is ott lennék. Része a képnek, része az élménynek. Így talán segítek is láttatni azt a sok szépet, ahova talán a legtöbb ember el sem jut.
Hála Istennek az elmúlt évtizedekben minden évben legalább egy önálló kiállításom van Budapesten és országszerte.



Nemrég egy családi ünnepségen érdekes társasjátékot játszottunk. Mindenkinek el kellett mesélnie, mivel töltené a napját, ha ez lenne a legutolsó napja itt a földi életben.
Én gondolkodás nélkül azt válaszoltam, hogy a gyerekeimmel és a kutyámmal tölteném a napot. De csak a felét. Mert a másik felében azt csinálnám, ami a legnagyobb örömet okozza nekem. Festenék.”




Z.RÉTI MÁRTA festő



A Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft. tulajdonosa és fenntartója Gödöllő Város Önkormányzata.

A programot/előadást a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatja.






A változtatás jogát fenntartjuk.

Hasonló programok

Te Csak Táncolj! kiállításmegnyitó

fotókiállítás a Tánc Világnapja alkalmából

Jegyár: A belépés díjtalan.
Pelle Péter “DIMENZIÓK” kiállítás

A kiállítás hétköznap a MUZA nyitvatartási idejében, hétvégén pedig 10-14 óra között tekinthető meg.

Jegyár: A belépés díjtalan.
DUFLEX Fotográfiai Stúdió: Szemükben a nagyvilág fotókiállítás

A kiállítás hétköznap a MUZA nyitvatartási idejében, hétvégén pedig 10-14 óra között tekinthető meg.

Jegyár: A belépés díjtalan.