Beszélgetés Rudolf Péterrel és Nagy-Kálózy Eszterrel
A NAGY TÚLÉLŐ
Beszélgetés Nagy-Kálózy
Eszterrel és Rudolf Péterrel
Különleges színészek,
különleges színházi emberek, évtizedek óta a magánéletben is együtt – s néha
egy-egy közös produkcióban is találkoznak. Mint ahogy a tavalyi évad nagyszerű
színházi előadásában, a Madách Színházban bemutatott Szomorú vasárnap-ban,
melyet októberben a gödöllői közönség is láthat.
A Szomorú vasárnap,
Müller Péter közel 40 éves színműve majd’ olyan népszerű, mint a címadó dal.
Vajon mi a titka? Mi az, amitől folyamatosan jelen van a színházak
repertoárján?
Nagy-Kálózy Eszter: Én
azért szeretem, mert sok rétege van, sok mindenről szól. Elsősorban két
emberről, de sok minden más is benne van. Benne van Müller Péter is, aki egy
20. századi kisember, egy 20. századi zsidó kisember történetét írta meg. Tágabb értelemben szól a történelemünkről
is, a kishitűségünkről is, a saját szorongásainkról is. Ez egy egészen
speciális szorongás, küldetéstudattal átitatva. Rengeteg érzelem is van benne.
Jók a dalok, melyeknek tartalmuk, szívük-lelkük van.
Rudolf Péter:
Elképesztő történet valakiről, aki gyakorlatilag nem tud zongorázni, nem tud
kottát olvasni, s olyan dalokat ír, amitől egy képzett zenész a homlokát ráncolná
– és mégis zseniális pali, aki nem hiszi el magáról, hogy zseni. Érzelmileg nagy
amplitudiókat jár be, mint minden depresszióra hajlamos általában. Az élete
sokféle rendszerbe ér bele, de mindegyik eltapossa. Ha külföldön élne, rég
világsztár. De nemhogy a hazáját, még Budapestet sem meri elhagyni, de még a
Dob utca környékét sem, sőt, igazából még a lakását sem. És közben mindent
túlél.
Mennyire magyar sors Seress
Rezsőé?
R. P: Jellegzetesen
kelet-európai sors megspékelve a zsidó léttel. A történetnek pedig lényeges
eleme a szerelem. Filmbe illő sztori, ahogy beleszeret egy gazdag polgárasszony,
egy katonatiszt felesége ebbe a chaplin-i figurába.
Seressről mindenhol
azt írják, alacsony, csúnya ember volt, a pénz sem vetette föl – nem egy nőideál.
Miért szeret bele az általad játszott Helénke – aki egy gazdag katonatiszt
felesége – Seressbe, a későbbi férjébe?
N-K. E: Egy
nő megérzi a zsenialitást, a különlegességet. Seress olyan férfi, aki akkor is ég,
ha csak ül egy sarokban. Tényleg zseni. A dalainak varázsuk van. Helénke hisz
abban, hogy erőt tud adni Seressnek. Hogy képes arra, hogy mellette
kiteljesedjen a másik. Küldetése van. De
ebbe belecsúszik a háború, a történelem, mely nyomorúságba dönti őket is.
Elkerülhetetlen a történet végén, az élet végén a kudarc.
Már többször
dolgoztatok Horgas Ádámmal együtt, többek közt a kétszemélyes az És Rómeó és
Júliá-t is együtt találtátok ki. Milyen vele a munka?
N-K. E: Igazi
színházi ember. Ért a lélekhez is. A színház külcsínéhez. Tudja az egészet.
R. P: Színházból
van. Az És Rómeó-hoz eredetileg koreográfusnak kértük föl, közel húsz évvel
ezelőtt. Hamar kiderült, univerzális ember. Világít, tereket talál ki, zenét
szerez, jól elemez. Manapság kevesen nevelnek színházi embereket, aki az
előadás egészében gondolkodnak, utánanéznek a részleteknek. Bennünket Marton
László erre nevelt. Horgas Ádám is ilyen. Ez már az első közös munkáinkon is
látszódott. Azóta elképesztő utat tett meg. Jó ilyen emberrel dolgozni.
A Szomorú vasárnap
előadásban van még valaki, a több szerepben színre lépő Nagy Sándor. Milyen
volt a harmadik?
R. P: Remek!
N-K. E: Fantasztikus
partner. Élmény vele a munka, a találkozás.
R. P: Remek
volt együtt lenni vele, rengeteg ötlete volt. Nyáron keveset találkoztunk, már
hiányzik.
Ti közkedvelt művészek
vagytok, és azt is tudják rólatok, hogy a családotokban a gyerekek is a művészi
pályát választották. Van időtök egymásra?
R. P: Eléggé
hullámzó a létünk, de igyekszünk figyelni a másikra. Jövő héten például Flórát
látogatjuk meg Amerikában, aki ott végzett, ott színész, s neki sem könnyű.
N-K. E: Mindenesetre
van miről beszélnünk, ha együtt a család.
- lőkös -